"Egy meglehetősen borús időszak még borúsabb írása. Utólag belegondolva irodalmi értéke csekélynek mondható; inkább afféle indulat-novella, mint tényleges mű. Viszont megalapozott egy későbbi írást, amely már elszakadt ettől az érzülettől, a tükörből visszamosolygó lidércet pedig - a novella egyetlen valamire való karakterét - képzeletemben felemelte Freddy Krueger és Pinhead mellé... Ráadásként pedig ékes bizonyítéka annak, hogy egy író is lehet szerelmes - és teljesen hülye."
T. R. G.
Thomas R. Glendower
TOMBOLÁS
- The Madness -
Neked, Sabrina – mert elindítottad.
És neked, Elise, mert feltetted a végére a pontot.
EGY
Érzed magadban a dühöt. Azt a mindent elemésztő, feszítő, gyomorból induló indulatot, ami mindannyiunk sajátja. Igen, jó úton jársz, arról beszélek. Éget, szétfeszít, végigkúszik a gerinceden, lüktetve berobban az agyadba, és te tehetetlenül vicsorogva forgolódsz az ágyadban. Átvertek, megaláztak, kihasználtak, bántottak, kinevettek, újra és újra és újra.
ELÉG MÁR!
Ökölbe szorított kezekkel ülsz fel az ágyadon, kezed a fal felé lendül, ujjaid nagyot reccsenve pattannak le a vörösre mázolt téglákról. Dühös fújtatással pattansz fel, pokoli fájdalom nyilall a kezedbe, mire te a túlsó sarokba vágod a párnád, majd követi a takaró, a könyv, amit lefekvéskor olvastál, majd kis híján odabaszod a telefonodat is, de ekkor mély levegőt veszel, megállsz. A Siemens – nívós, kamerás cucc – végül a gyűrött lepedőn landol, te pedig lappangó fejfájással és égő gyomorral leülsz a földre, hátadat a szekrénynek támasztod.
Mi a fene van már?!
Végignézel magadon: sovány, fakó bőrű test; a Teremtő biztosan álmos volt, amikor rajtad dolgozott. Legyintesz. Azért voltak sikereid. Mármint a nőknél. Keféltél, méghozzá sokat. Talán még ők is élvezték, nem igaz? Nem mintha számítana, átvertek, megaláztak, kihasználtak, bántottak, kinevettek, újra és újra és újra. Legszívesebben a pofájukba üvöltenéd, hogy miért kellett?; hogy hülye kurva mind, hogy undorodsz tőlük, hogy…
Gyűlölöd őket. Tönkretették az életed. Egyedül hagytak, a porba löktek, és amíg te szenvedtél, ők vígan kúrtak az újabb kannal, aki kiütött téged a nyeregből. Mert jobb volt. Jobb? Egy fenét, csak aljas, mocskos, szemét, kinyírnád mind! Főleg azt, a legelsőt, aki mindezt elindította, aki elvette Őt, az Elsőt, az Igazit. Mindent tönkre tett! Az egész életedet, a céljaidat, mindent elvett. Nem maradt semmid, minden rohadt nap szembesülsz vele, eleged van. Könnyezel pár pillanatig. Meg akarod ölni. Kíméletlenül, fájdalmasan, hogy kússzon a mocsokban, és könyörögjön. Neked.
Felsóhajtasz. Rengetegszer elképzelted már, eltervezted, segítséget kértél, újra és újra nekifutottál a dolognak. És mi lett az eredménye? Te idegroncs vagy, ő az óta is azt az életet éli, ami nem az övé. Próbáltad elfelejteni, túllépni, próbáltál JÓ lenni. Sokan szeretnek, rengeteg barátod van, egyedül az Igazi néz át rajtad. A Féreg miatt.
Megmasszírozod a halántékod, szomjas vagy, és meg akarod ölni.
Tulajdonképpen miért ne?
Szinte fel sem figyelsz a kérdésre, belebújsz egy egyszerű fekete melegítőbe, magadra kapsz egy zoknit, pólóval nem bajlódsz, bár hűvös van ma éjszaka, az eső esik, úgy érzed, jól fog esni – mintha megtisztulnál. Üres gyomorral, kissé merev léptekkel a folyosón lévő beépített szekrényhez lépsz, kiemeled a nyolcas riasztópisztolyt. Telenyomod a tárat – a zöld, csak durranó patronokat a műpadlóra szóród –, zsebre vágod, és elindulsz a kazánházba. Kelleni fog még pár dolog.
KETTŐ
Gerinceden végigcsorog az esővíz, hideg cseppjei utat találnak a pórusaidba, de nem dideregsz. Most nem. Végignézel magadon, minden megvan-e. Méretes kés – apád szerválta régen, afféle Rambo-hamisítvány, alumínium markolattal, Puma felirattal, csorba, rozsdás éllel – a bakancsban, gázpisztoly és gázspray a melegítő zsebében, keskeny pofájú balta és hegyes végű kalapács. Ez elég lesz. Kikémlelsz a búvóhelyként szolgáló bozót ágai közül, az Igazi lekapcsolta a villanyt, csak a TV vonja kékes derengésbe az ablak üvegét. Ismered a szokásait, évekig voltatok együtt. Tudod, mit néz, tudod, hol van a szobában, és tudod kivel. Féreg is ott van, láttad a kocsiját a takaros, földszintes családi ház udvarában, a túloldalon. Te az erdő felőli részen bújtál el.
Kiváló.
Görnyedten, a sárban cuppogó bakanccsal indulsz el. Nem különösebben rejtőzködsz, az eső és az ég morajlása elnyomja lépteid zaját, ráadásul nemsokára éjfél, a környéken már mindenki alszik. Belesel az ablakon. Minden úgy van, ahogy számítottál rá. Ablak búkóra nyitva, a TV-ben a South Park megy, a ház sötét, a szoba ajtaja csukva, az ágyon pedig… Tudtad, de nem gondoltad, hogy ennyire felkavar: kefélnek. Az Igazi kéjtől mámorosan vonaglik Féreg ocsmány, bűzös testén, neked háttal. Elképzeled, amint Féreg kezei markolásszák a lány melleit, miközben ő újra és újra rátolja magát a férfi farkára.
Hosszan, mélyről jövő csuklással öklendezel a fal tövében, valami savas, ocsmány anyagot, melynek ízétől újra és újra feltör belőled a hányadék. Szemed tele van könnyekkel, mire kiürülsz, de ők odabent még nem végeztek. Féreg az ágy mellett áll, Igazi előtte ül, és arra készül, hogy a szájával fejezze be a dolgot.
Azt már nem!
Szinte ösztönös mozdulattal vágod neki az ablaknak a kezed ügyébe kerülő követ, az üveg irtózatos csörömpöléssel betörik, bal kézzel a párkányra támaszkodva átlendülsz a kereten, és máris a szobában vagy. Füledben dörömböl a vér, nehezen kapsz levegőt, tenyered felhasítottad az ablakban. Az Igazi sikoltozva kotor fel az ágy végébe, Féreg egy száll faszban hátrál tőled. Fura. Az első gondolatod, hogy a csaj milyen átkozottul jól néz ki. A második, hogy Féreg még így, ruha nélkül is jobb kiállású nálad. A harmadik, hogy fél tőled. Látod az arcán.
Remek.
Nem is lassítasz, amikor keresztülvágsz a szobán. Sietned kell, bármikor jöhetnek a szülők, őket pedig kedveled. Nem szívesen bántanád a családot. Fura gondolat.
Az ütés az állán éri, a kőműveskalapács nagyot rándul a kezedben. Féreg felnyög, valami reccsen, és egy nedves dolog az éjjeliszekrényhez repül. A srác leborít pár díszt a szekrényről, amint elzuhan, a csaj nyüszítve bújik a sarokba. Rárivallsz, hogy kussoljon, te a Féreg fölé lépsz – takaros vérnyomot hagyott maga után a szőnyegen – és tudatod vele, hogy meg fog dögleni. Keménynek látszol, de valójában háborog a gyomrod. Megérted, hogy már nem fordulhatsz vissza. Belekezdtél. Felemeled a kalapácsot, és lesújtasz, egyszer, kétszer, háromszor, ötször, tízszer. Végül a kettős acélhegy beleékelődik Féreg koponyájába, te zihálva lépsz hátra. Fogalmad sincs, mennyi ideig püfölted, de az biztos, hogy mire végeztél, már rég halott volt. A fejében hagyod a kalapácsot, elhátrálsz.
A lány az ágyon. Megismer, bár tökig véres vagy. A Féreg vére. Felnevetsz. Erekciód van, jut el a tudatodig. Igazi sír, kérdi miért. Hozzá lépsz, azt mondod, sajnálod. Természetesen nem igaz. A lány megugrik, te utánakapsz, magadhoz szorítod. Az érintés felébreszti benned a vágyat. Az ajtó zárva, a túloldalról vadul dörömböl az apa.
Fogytán az időd.
Hirtelen ötlettől vezérelve megcsókolod a lányt, ő nem húzódik el. Nem akar, de inkább nem mer. Nem számít. Vadul, sokáig – relatív – csókolod, majd kezét ágaskodó farkadra húzod. Belédnyilall, hogy fájdalmat okozhat neked, majd beugrik, hogy reméled, ijedtében elharapta Féreg pöcsét, amikor beugrottál az ablakon. Elkezd dolgozni rajtad, mint valami robot. Mintha idegen lennél. Bedühödsz. Letolod a fejét, ő automatikusan a szájába veszi, te pedig szinte másodpercekkel később az arcába élvezel. Öt perc alatt két fasz járta meg a száját. Lezüllött.
Ironikus.
Zokog, és egy párnába törli az arcát, miközben te laza mozgással az ablak felé indulsz. Gyűlöl téged. Nem baj. Neked már nem kell.
A következő pillanatban beszakad az ajtó, és te rájössz, hogy elkéstél. Az Após nem mérlegel, úgy jön, mint egy gyorsvonat. Nyakon ragad, és a szekrénynek vág, valósággal bömböl, száztíz kiló az ötven ellen; úgy megráz, mint medve a vadászkopót. Fura, pár hónapja még te is hasonlóképpen cselekedtél volna, ha bántják az Igazit.
Após bömböl, hogy egy állat vagy, hogy megöl, hogy mit tettél. Fejed a szekrénynek csapódik, sokszor. Hátad lehorzsoltad, a hangok távoliak. Kezed a karabinerre fűzött balta fel mozdul, de félúton megállsz, őt nem akarod bántani. Nem is valószínű, hogy ebben a helyzetben a balta segítene. Hátad mögül felmarkolsz egy csipketerítőt, arcod elé kapod, másik kezeddel telenyomod az arcát gázzal. A spray hamar kiürül, te a földre esel, mindene sajog, a nadrágod csaknem lecsúszott. Köhögve, arcod előtt a terítővel kifelé botladozol, Após dühösen hörög a szőnyegen, mint valami csapdába csalt vadkan, Anyós hangosan kiabálva telefonál - rendőrt hív -, az Igazi elájult, legalábbis csendben van. Neked mindened sajog, amint átmászol a párkányon, a szilánkok néhol megvágják a hasadon a bőrt. Ocsmány cuppanással landolsz a saját hányadékodban. Hallod, amint Após odabent ordibál, téged keres, a lányát szólongatja, teljes a káosz. Valahol az Igazi kishúga sikoltozik.
Siess!
Nem állhatsz meg. Ha Após utolér, megöl. Eldobod a terítőt, végre friss levegő jut a tüdődbe – a gázból még így is kaptál eleget –, taknyod-nyálad egy, de te az erdő felé rohansz. Mit tettél? Már nem állhatsz meg, keresni fognak. Elvisznek. Vagy agyonvernek. Menned kell tovább. Futni, rohanni. Megteszed, ami tőled telik.
HÁROM
Holtfáradtan roskadsz le egy mohos fa tövében. Az eső még esik, úgy egy óra lehet. A Hold felhők mögé bújik, nem tudod szemrevételezni a sebeidet. Sötét van. Csodálatos, mennyire megváltozik az ember bizonyos helyzetekben. Nem félsz a sötétben, nem szédülsz a sebeid miatt, pedig normális esetben már tuti elájultál volna. Most tiszta a fejed. Valamikor rohanás közben jött a változás, amikor elmúlt a szúró érzés az oldaladban. Szinte fel sem tűnt, hogy néhol négykézláb haladtál. Egyre mélyebbre, egyre sötétebb helyekre.
Az adrenalin.
Hallottad a szirénát, a helyi rendőr már biztosan kiért a házhoz, és talán a közeli városból is. A polgárőrség lezárta az utakat. Csapdában vagy. Meg fognak találni. És akkor agyonvernek, ezt nem úszod meg. Pedig meg akartál változni, jó életet akartál. Nyugalmat. Húsz éves múltál, de már komoly terveid voltak. Sokszor álmodtad, hogy gyermeked van. Álmok…
Kussolj, ha elkezdted, fejezd is be.
Összerezzensz, és számba veszed, mid van. Kés, balta, gázpisztoly, benne nyolc patron, a többi kiszóródott valahol futás közben. Étlen-szomjan nem fogod sokáig húzni, és a valóság nem olyan, mint a Rambo 3. Itt nincs még egy kurva gyümölcsfa sem, nemhogy vadak. Ez az erdő egy kibaszott, mocsoknagy susnyás. Fogalmad sincs, merre tovább, de tudod, ha sokáig ülve maradsz, nem leszel képes felkelni többé. Egész tested tiltakozik, amikor továbbmész. Egyre beljebb.
NÉGY
Ha felkel a Nap, elkapnak.
Nem ejtőzhetsz itt örökké, tudod jól. Még van pár órád napkeltéig, ki kell találnod valamit. Az eső szerencsére elállt, lemászol a fa tetejéről. Elzsibbadtál, éhes vagy és átfagytál rendesen. Még az alsógatyád is átázott. Nem így képzelted. Most már mindegy. Sodródnod kell, nincs választásod. Eszedbe jut, hogy csapdákat állítasz, aztán teli torokból kiröhögöd magad. Még egy mókust sem tudnál csapdával megfogni. A röhögéstől éles fájdalom nyilall a hasfaladba, biztosan a sebeid. Egyik fától a másikig, lassan vágsz át az erdőn, arra, amerre a főutat sejted, magad sem tudod, miért.
Fél órával később hangokat hallasz. Beszédfoszlányok. Lekuporodsz a földre, és fülelsz tovább, szívverésed felgyorsul. Férfiak beszélgetnek. Nem messze tőled. Összegörnyedve óvakodsz a hangok felé, és hamarosan meglátod, kik azok. A gyomrodba hidegség kúszik, szádat fémes íz tölti ki.
Egy tisztáson állnak. Hárman vannak, Féreg barátai. Ismered őket. A nevüket nem tudod, de pillanatok alatt elnevezed őket: Nagyarc, Nagyobbarc, az ott hátul legyen Gorilla. Focisták, vagy mi. Ostoba, nagypofájú fasszopók. Téged keresnek. Egy kocsi mellett állnak, arról vitáznak, merre tovább. El akarnak kapni, mielőtt a rendőrök megtalálnak. Nagyarc sír, siratja azt a Férget. A többiek dühösek, fogadkoznak, hogy kinyírnak, hogy szétzúznak.
Na persze.
Elindulnak, tőled távol lépnének a fák közé. Aztán Gorilla – mind közül a legotrombább, legnagyobb –, szól, hogy hugyozna. Feléd indul. A többiek várnak, Nagyobbarc a haverját vigasztalja. A halálodról mesél neki. Te meglapulsz. Észre sem veszed, hogy vigyorogsz. Egyszeriben nem fázol, nem érzed a sebeidet. Kis szar vagy, de ez a kis szar most megmutatja ezeknek a tahóknak, hogy mire képes. Gyűlölöd őket is, az egész kurva pereputtyot. Ha mind itt lenne, mindet megölnéd.
Gorilla pisálni kezd, a tenyered mellett egyre terjed a tócsa, a bozót levelei zörögnek. Ostoba tahó. Magas, tipikusan focista alkat, normál esetben megütni sem lenne időd. De ez most nem normális eset. Lassan két kézre fogod a baltát, és amíg ő a cipzárjával bajlódik, és hátrafelé dumál – nem tudod mit, a hangok megint olyan távoliak –, te felkészülsz. Hatalmasat sikoltasz, amint meglendíted a baltát, és minden erőddel a térdére sújtasz. Arra számítasz, hogy levágod a lábát, de csalódnod kell. A srác felüvölt – félelmében, majd fájdalmában –, a csapás lecsúszik a csontról, vérpermet teríti be az arcod. Térdre esik, egyfolytában vonyít. Csak az arcát látod, a többiekről nincsen tudomásod. Ráüvöltesz, száraz torokkal, artikulátlanul, majd lendületből az arcába csapsz. Az orra szétreccsen, hanyatt vágódik, és te diadalittasan állsz felette. A másik kettő lassan eszmél. Bizarr látvány lehetsz, gondolod. Gizda, fehér test, ormótlan baltával, tökig mocskosan, üvöltve. Egész jó horror lenne. Eddig jutsz el a gondolatban, mert Nagyarc ütése elsodor, a földre küld.
Balfasz.
Nem vetted észre, hogy ilyen közel van. Valami husánggal csapott el, már érzed is a következőt. Mázlid van, korhadt lehet, mert nem szakad be a fejed, bár csillagokat látsz. A fájdalom kis késéssel érkezik, mintha részeg lennél. Belemarkol a füledbe, térdre ránt. Fáj. Csendben vagy. Nagyobbarc a Gorillát szólongatja. Nagyarc arcon köp, szemei szikráznak, teljesen kifordult önmagából. Újra megüt, érzed a kitört fogakat a szádban. Nem látsz tisztán. Lassan kiöltöd azt, ami még megmaradt a nyelvedből, és hagyod, hogy a véres nyál kimossa a pofádból a csontszilánkokat. Nem sokára hányni fogsz. Soha sem gondoltad volna, hogy egy efféle helyzetben ez lesz a legnagyobb bajod. Bal kezed az arcod előtt, az a szemétláda kicsavarja az ujjaid. Üvöltenél, de csak hörögni tudsz. Jobbod a bakancsod száránál. Nagyarc maga felé ránt, valósággal kiemel a sárból. Késed jó három centire szalad a beleibe. Most te köpöd le. Kurvának nevezed az apját.
Félrebeszélsz, bár nem valószínű, hogy ő észrevette.
Mélyebbre tolod a pengét, majd megrántod felfelé, ahogy a filmekben láttad. Ismét csalódsz. Az emberi test strapabíróbb, mint hitted. Üvöltve rántasz még egyet a pengén, az égre kiáltod minden fájdalmadat, amíg csak bírod, hogy a torkod is bevérzik. Végül hangod rekedt krákogásba fullad. Két kézzel bírod csak felhúzni a kést, miközben Nagyarc tág pupillákkal mered rád.
Barna a szeme.
Az emberi test sokat bír. És belül büdös. Harminchat méternyi bél – bioszon tanultad –, a zsigerek elöntik a kezeid, a lábfejed. Összeomlasz a köcsög súlya alatt, de még esés közben okádni kezdesz. Gyomrod újra és újra összerándul, baszottul undorító ez az egész. Lassan vége szakad, kihúzod magad a hulla alól. Nagyobbarc eszméletlen cimborája mellett ül, és szűköl, mint egy kutya. Ilyen lehet a sokk. Előkotrod a megviselt gázpisztolyt, és fel sem állva, úgy két méterről fejbe lövöd. Négyszer. Ebből a távolságból egy sima patron is kitolná a szemeit. Totál csendben fordul fel, eltelik pár perc, amíg hörögni és szörcsögni kezd. Te addigra már elmásztál a kocsi mellett – vezetni úgysem tudnád –, és egyre távolodsz a földúton. A lövésekre tutira felfigyelt valaki.
Leszarod.
ÖT
Nagy nehezen talpra állsz, és valami hihetetlen erő továbbvisz. Szinte önkívületben vagy, agyadban kavarognak a gondolatok, mint egy hurrikán. Szétesett minden. Pár óra alatt elkúrtad az egész életed. Mindenkit magad ellen fordítottál, megöltél két embert, és most mindenki üldöz.
Benne leszel a hírekben.
KUSS!
Elhagy az erőd. Elfáradtál. A lendületed elfogyott. Nincsenek terveid. Eddig is csupán az ösztöneid vezettek el. Nyüszítve sírni kezdesz, amint tovább vonszolod magad. Nem akarsz egyedül lenni. Nem akarod vállalni a tetteidet. Kikészültél, eleged van. Azt kívánod, bár elég volna egy bocsánatkérés, és mindezt elfelejtenék.
Előtted valaki felkiált, de te csak a harmadik felszólításra állsz meg. Tántorogsz, amint keresed a hang gazdáját. Félig vakon fókuszálsz a földúton parkoló rendőrautóra, és a mellette állú Zsarura. Ismered. Sokat voltatok kint éjszaka szolgálatban. Igen, polgárőr voltál.
Érted jött.
Hátralépsz, elfog a félelem. Zsaru zseblámpával és gumibottal közeledik lassan, óvatosan. Azt mondja, nem bánt. Hogy feladhatod, és talán megúszod. Tudja, hogy jó fiú vagy, csak valami gáz van. Egyedül jött, nem akar rosszat neked. Orvoshoz akar vinni. Olyan hívogató. Egy pillanatig legszívesebben a karjaiba omlanál, a biztonságba, ő tutira megvédene a lincseléstől, elvégre rendőr. Jogaid vannak.
Rendőrduma.
Úgy nyolc lépésre van, amikor felemeled a pisztolyt, és lősz. Nem célzol, csak nagyjából látod az alakját. Szerencsés vagy. Elesik, és csendesen ott marad a sárban. Rendőrt öltél. Ez az egész olyan, mint valami lavina. Vajon meddig jutsz el?
Botladozva mész tovább. Újra szemerkél az eső. Fázol. Fáj mindened. Szédülsz. Nem akarod folytatni, de muszáj. Elhaladsz a rendőrautó mellett, a rádióban hallod, hogy keresnek. Nem foglalkozol vele. Egy dologra koncentrálsz. Tovább, előre, mert hátra nem mehetsz. Bevillan Féreg arca, amikor régen megalázott, amikor keféltek, amikor megrémült, majd amikor meghalt.
Nevetned kell. Nem megy, mert fáj. Így hát szélesen, fogatlanul elvigyorodsz.
HAT
Lövés dörren a hátad mögül. A Zsaru. Szóval él. Nem bánod. Legyen vége. Először az ütést érzed a gerinceden, a hatalmas lökést, majd égető fájdalmat, a kíntól egyszerűen bepisálsz. Langyos, és végigfolyik a lábaidon. Király. A saját húgyodban halhatsz meg. Mindig erre vágytál. Valami forró folyik a mellkasodra.
A te véred.
Egy efféle golyó nálad ötször nagyobb embereket is padlóra küld, te valami csoda folytán állva maradsz, bár gondolni sem mersz rá, mit művelt a lövés a belsőségeiddel. Szádba vér tódul, szemeid előtt fekete foltok táncolnak. Megbillensz, kezedből kifordul a pisztoly. Letörlöd a vért a szád széléről, és teszel még pár lépést. El akarod mondani, miért tetted. Hogy Féreg megérdemelte, hogy senki mást nem akartál bántani, hogy nem fordulhattál vissza, hogy szereted a lányt, mindennél jobban ezen a világon.
Utolsó gondolatod, hogy megérte-e.
Igen.
- VÉGE -